Casparus Kiadó
A 2010-ben megalakult Casparus Kiadó célja, hogy kiemelkedő morális értékrendet képviselő, valódi segítséget nyújtó könyveket kínáljon olvasóinak. Olyan gyöngyszemeket keresünk és adunk ki, amelyek bár nem kecsegtetnek kiemelkedő profittal, az alapvető emberi értékek mellett elkötelezett olvasó számára biztos megerősítésként, útmutatóként és lélekemelő olvasmányként szolgálnak.
Könyveinket azoknak ajánljuk, akik szerint mindannyiunktól függ, hogy jobb lesz-e a világ, akik szeretnének a látszat mögé tekinteni, és úgy hiszik, a szeretet tetteket és néha áldozatokat is kíván az embertől.
Pszichológiai kiadványainkkal a kiegyensúlyozott lelki élet és a harmonikus emberi kapcsolatok kialakítását szeretnénk segíteni. Regényeinket lelkesítő útmutatóknak szánjuk, spirituális kiadványainkkal pedig teljesebb világképet szeretnénk nyújtani az olvasónak, egyben erőt adni ahhoz, hogy kibontakoztassa egyéni értékeit, és beteljesítse azt, amire hivatott.
Gyermekeknek szóló könyveink művészeti szempontból kivétel nélkül különleges értéket képviselnek. Figyelembe veszik az életkori sajátosságokat, valamint megalapozzák a művészi érzéket azáltal, hogy ösztönzik a gyermekeket, hogy fantáziájukban továbbvigyék a mese vagy a dalok által adott gondolatokat és érzéseket. A történetek főként a népmesei és népköltészeti hagyományokból merítenek.