Térrendezés
Az ősi, védikus tudomány, a vasztu alapjain kifejlesztett, a természettudományos alapokat figyelembe vevő, holisztikus szemléletű térrendezés. Törekszem benne összekötni a kelet és a nyugat tudását, a tudományt, a művészetet, a környezetpszichológiát, az ergonómiát és még számtalan dolgot és ezáltal – lakberendezőként – olyan tereket létrehozni, melyek komfortosak, jól élhetők a testnek, emelik a lelket és a szellemet, valamint jól tükrözik az ott élőket is.
A vállalkozás részt vesz a Waldorf Kedvezmény Programban:
5 kedvezményt ad a Waldorf-mozgalomból érkező vásárlóknak.
Azon dolgozunk, hogy az otthonteremtés elérhetőbb, természetesebb és könnyebb legyen. A következő generációknak akár játék!
Az ipari kender a jövő(nk) építőanyaga, amely segíti az emberiség legkomolyabb globális kihívásának megoldását.
Munkánkkal a Föld szénciklusának kiegyensúlyozását célozzuk meg egy nyitott és cselekvő közösség létrehozásával, amelyben új otthonokat és közösségi tereket, Kenderbetonjurtákat építünk az összefogás szimbólumaiként.
Segíteni kívánjuk a kenderépítés elterjedését nagyszerű épülettechnikai adottságai és a környezetét gyógyító tulajdonsága miatt. A kezdeményezés a világ legnagyobb környezetvédelmi versenyén is indult, mint egy mindenki részére elérhető lehetőség, mellyel összefogásban egy tisztább és élhetőbb Bolygót építhetünk a következő generációknak.
A vállalkozás részt vesz a Waldorf Kedvezmény Programban:
Közösségünkkel tevékenyen segítjük építésed!
A vállalkozás részt vesz az támogatási rendszerben:
A teljes nyereség alapján 5%-kal támogatja a Magyar Waldorf Szövetséget.
Az alábbi jellegű munkákat kínálja:
– építő táborok
– képzések
Ezzel kapcsolatban érdeklődni lehet a nyaradyi@yahoo.com email címen, vagy a +36 30 670 6490 telefonszámon.
17 éve értékesítek ingatlanokat Budapesten és vidéken egyaránt, ez a szakmám!
Öt éve igény esetén fel is készítjük (Home staging) az ingatlanokat az eladásra.
Mellette 2 éve kezdtem el kertészként dolgozni, ez a szerelem 🙂
Bármelyik munka kapcsán hívjatok bizalommal! Részletek a honlapon.
A vállalkozás részt vesz a Waldorf Kedvezmény Programban:
10% kedvezmény a Waldorf-mozgalomból érkező vásárlóknak.
Tündérfa Asztalosműhely – Ahol az álmod valósággá válik!
Lakásodba, munkahelyedre odaillő bútort szeretnél? Akkor jó helyen jársz!
Találtál olyan bútort, amely számodra megfelel, csak nem tudod összeszerelni? Akkor – is – jó helyen jársz!
Vállalkozásom elsősorban bútorok készítésével, összeszerelésével és beépítésével foglalkozik. Készítettünk és készítünk konyhákat, gardróbokat, nappali-, fürdő-, háló- és gyerekszoba bútorokat. Valamennyi termékünk egyedi, így a Te elképzelésed valósulhat meg és senki nem erőlteti rád a saját sablonjait.
Előszeretettel dolgozunk természetes alapanyagokkal, de tudjuk, hogy hiába természetes egy alapanyag, ettől még nem minden funkcióra ő a legalkalmasabb. Így a tömörfa, mint alapanyag mellett/helyett dolgozunk bútorlappal, rétegelt lemezzel, OSB-vel, MDF-fel és a Corian mindenféle modifikációjával is.
Waldorf-os családoknak és visszatérő partnereinknek a főtevékenységünktől eltérő asztalosmunkákat is elvégzünk. Így lehetőséget biztosítunk fa nyílászárók utólagos hő- és hangszigetelésére svéd, bemarásos technológiával. Fa nyílászárók beépítését és passzítását is vállaljuk. Igény esetén előtetőt, pergolát, szaletlit, teraszfedést is elkészítünk megrendelőnk számára.
Ha többet szeretnél tudni a munkánkról, akkor keresd fel Facebook oldalunkat, vagy vedd fel a kapcsolatot velem!
A vállalkozás részt vesz a Waldorf Kedvezmény Programban:
1 millió Ft alatti megrendelés esetén a munkadíjból 5%, 1 millió Ft feletti megrendelés esetén a munkadíjból 10% kedvezményt biztosít a Waldorf Válllalkozói Jegyzék alapján megkereső megrendelőnek.
A vállalkozás részt vesz az támogatási rendszerben:
1 millió Ft feletti megrendeléseknél a munkadíj 3%-val támogatja a Magyar Waldorf Szövetséget.
A vállalkozás részt vesz a Waldorf Diákmunka Programban:
Az alábbi jellegű munkákat kínálja:
– asztalossegéd
Ezzel kapcsolatban érdeklődni lehet a kisstamasjanos@gmail.com email címen, vagy a +36 20 464 2696 telefonszámon.